Helyzetjelentés

A technikai szünet továbbra is fennáll, most éppen egy svédországi utazás miatt. Lesz majd helyzetjelentés jövő hét felé, de újabb aktív indulás Szeptember közepe felé várható csak. Addig is további kellemes 40 fokot kívánok mindenkinek, aki az országban marad (smiley)!

Egy kis zene azért dukál már:

Goodbye Weeds

A 8. lesz az utolsó évad. Aztán vége. Tegyük hozzá jogosan. Valahogy a sorozat sincs már rendben. Nekem az első három évad kedvenceim között van, de aztán olyan szépen elvesztette minden jellegzetességét az egész műsor, hogy ahhoz csak gratulálni tudok. Emlékeztetőül, úgy indult az egész, hogy kisvárosban anyuka füvet árul, hogy fenntartsa a családját. Ebből mostanra mexikói kalandok, amerikai körút, holland kiruccanás, és hát egyéb extrém dolgok lettek. Szerintem azzal mindenki egyetért, hogy ez már nem jó, nem haladunk sehova. Nem mondom, hogy nem fogok elmorzsolni egy könnycseppet a finálén, de ebben bizony benne van az egyetértés is. Ez már így nem működik.

Ted

Seth MacFarlane bepróbálkozik filmek terén is. Bírom a stílusát, szerintem nem lesz csalódás. Egész kíváncsian várom, lehet még a moziba is elmegyek emiatt, bár elég elborult dolognak tűnik. Tipikus egyszernézős vígjátékra tippelek, elborult humorral, amit leginkább a színészválasztás dob fel.

Family Guy creator Seth MacFarlane brings his boundary-pushing brand of humor to the big screen for the first time as writer, director and voice star of Ted. In the live action/CG-animated comedy, he tells the story of John Bennett (Mark Wahlberg), a grown man who must deal with the cherished teddy bear who came to life as the result of a childhood wish…and has refused to leave his side ever since.


On the Road

Jack Kerouac könyve alapján. Igaz még nem fejeztem be, de már rajta vagyok az ügyön.  Remélem a film is minimum annyira élvezetes lesz, mint a könyv, hisz az bizony marha jó.

Szót lehetne említeni a szereplőválasztásról. Aki helyből mindenkinek szemet szúr: Kristen Stewart. Oké, van egy borzalmas Twilight sorozat, ami bizony tényleg nem egy pozitív lépcsője a pályájának. A legnagyobb problémám a kifejezéstelen arca. Semmi érzelmet nem ad át… Adventureland, Welcome to the Rileys-ban már mondjuk jobbat játszott, de még mindig olyan semmilyen a mimikája… Remélhetőleg itt emlékezetesebbet fog tudni alkotni (pozitív értelemben persze).

Weather

Budapesti időjárás

Egész megijedtem amikor kb. egy hete kiderült hogy most jön egy ilyen hideg szakasz, havazással. De csak fel kell öltözni. Nyáron egy idő után már nincs hova vetkőzni (viszont van csomó más előnye). 1-0 a télnek ebben a versenyben. Tavasz meg marad favorit végtelen+1 ponttal. Hó meg csak jöjjön, essen még mondjuk két hétig, és legyen fél méteres. Aztán olvadjon el, és jöjjön a tavaszi átmenet.

Na majd meglátjuk…